A Keresztelő Szent János Iskolaközpont a középkori eredetű, többször átépített zsámbéki várkastély épületében működik 2006 óta, a Gödöllői Premontrei Apátság fenntartásában. A 12 osztályos, többcélú katolikus oktatási intézményben általános iskolai, gimnáziumi és alapfokú művészetoktatási képzés is folyik.
Az iskola a Zsámbék központjából látható korabarokk főhomlokzat mögötti, három átalakított épületszárnyban működik. Az épületegyüttes egyes részeinek építtetői a Dél-Franciaországból Zsámbékra érkezett Aynard nemzetség a 13. században, a Zichy család 1720-ban, a Keresztes nővérek 1929-ben. A szerzetesrendek 1948-as megszüntetése után felsőfokú mezőgazdasági képzések, majd tanítóképzés folyt az épületben. A premontrei rend 2006-ban vette át az iskola fenntartói feladatait az Apor Vilmos Katolikus Főiskolától. Az épület nagyszabású statikai megerősítését és új szárnnyal való bővítését Kovács Zoltán építész és kollégái tervei alapján végezték 2019 és 2021 között.
Az iskola alapkoncepciója: egy olyan személyiségfejlesztő program, ami a komplex művészeti nevelésen alapszik. A program lényege, hogy a művészeti oktató-nevelő munka átfogja az egész vertikumot az alsó tagozattól az érettségi utáni szak- és felnőttképzésig. A művészeti nevelés színterei lehetnek a rajz, vizuális nevelés, művészettörténet, népművészet, mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma és színjáték, ének-zene órákon túl tantárgyi koncentráció keretében az olvasás, a magyar, a technika, a történelem, a testnevelés, stb. órák is. Az általános és középiskolai tanórákat egészítik ki, de attól független egyéni igényeket is kielégítenek a művészeti iskola tanszakai. Az évközi munka folytatói, kiteljesítői az erdei iskolai alkotótáborok, illetve a környezetünkben élő alkotóművészek bevonásával megvalósuló nyári művésztelepek.
Az iskola a jelenlegi oktatási struktúrában olyan 8+4 /5/ évfolyamos összetett iskola, ahol alap- és középfokú oktató-nevelő munka és 12 évfolyamos alapfokú művészeti oktatás folyik. Az iskola alapképzése a gimnáziumi években matematika, angol, informatika vagy rajz- és vizuális kultúra tagozati képzéssel egészíthető ki. Minden évfolyamon két idegen nyelv tanulása kötelező. Választható nyelvek: angol, német, olasz. Tanórán kívüli foglalkozásként francia nyelv, énekkar, társasjáték, informatika szakkörök közül választhatnak a diákok.